Umberto Eco: A Tegnap szigete című könyvében a következőt olvashattam:
Talán olvasott azokról a Magyarországi, Livóniai vagy Havasalföldi Élőhalottakról, akik nyugtalanul járnak-kelnek alkonyattól napkeltéig, hogy azután kakasszókor visszaosonjanak a sírba: lehet, hogy ez a szerep csábította...
Magyar vámpírok? Tényleg léteztek?
A XVIII. század húszas, harmincas éveiben tényleg írtak magyar vámpírokról külföldön. Azonban (mint ezt Ráth-Végh István: A könyv komédiája című könyvéből megtudjuk) annak a két esetnek, amit tényleg magyarnak gondoltak, valójában semmi köze sem volt a magyarokhoz. Magyarországon egy vámpírtörténet maradt fent, amelyről majd később esik szó.
Az egyik magyarnak hitt eset Plogojevicz Péter kisolovai lakoshoz fűződik. Ez azon szerb területhez tartozott, amelyet a vesztes zentai csata után a török kiürített és ettől fogva az osztrák közigazgatás alá tartozott. Plogojevicz Péter esete 1725-ben játszódik. Az történt ugyanis, hogy Plogojevicz halála után tíz héttel kilenc ember megbetegedett és a halálos ágyukon bevallották, hogy Plogojevicz meglepte őket álmukban, rájuk mászott és vérüket szívta. Az özvegye még rátett egy lapáttal. Az ő állítása szerint hitvese személyesen látogatta meg őt és a bocskorát kérte. A lakosok elérték, hogy exhumálják Plogojeviczet és a provizor a következőket észlelte: nincs hullaszag, teste ép, szájában vér volt. Azon nyomban át is szúrták a szívét egy nyárssal, majd testét elhamvasztották.
A másik, szintén magyarnak hitt eset (a tévedés oka az volt, hogy az ebben a történetben szereplő hajdúk nem a magyarországi hajdúk, hanem a törökök ellen gerilla harcmodorban küzdő balkáni hajdúk voltak), 1632-ben történt. Medwediában nem ám csak egy vámpírról adtak hírt, hanem mindjárt huszonkettőről. Történt ugyanis, hogy egy hajdú leesett a szekeréről, nyakát törte és meghalt. Azonban halála után az emberek elkezdtek panaszkodni, hogy ez a hajdú éjjel meglátogatta őket, és ezután négy ember vérveszteségben meghalt. Kiásták a hajdút és nála is hasonlókat tapasztaltak, mint Plogojevicznél: halotthoz képest túl jó állapotban volt (de ő aztán igazi vámpír volt, mert nemcsak a szájában volt vér, hanem még a koporsójában is). Az ő szívét is átszúrták nyárssal és elégették, plusz a négy áldozatával is hasonlóan cselekedtek, hiszen a harapása nyomán ők is vámpírrá váltak. Azonban ez a hajdú nemcsak embereket harapdált meg, még birkákat is, amelyeket aztán mások megettek (összesen tizenheten), így ők is vámpírrá váltak, hiszen vámpírrá vált állatot fogyasztottak. Így ők is hasonló eljárásban részesültek, mint a többi vámpír (illetve volt pár tetem, amely bomlásnak indult, őket újból örök nyugalomra helyezték).
A helyzet vámpírügyben annyira elharapódzott, hogy a bécsi udvar 1755-ben felszólította a hatóságokat, hogy a vámpírhiedelem ellen lépjenek fel hatékonyan. Ezután az európai vámpírok eltünedeztek.
A magyar néphitben is megtalálható egy vámpírszerű lény, a nora. Ez az emberek mellét szopja éjjel, általában a kereszteletlenül meghalt vagy halva született csecsemők válnak norává. Ez csak kísértet, nem sírjából kikelő élőhalott, valamint csak tejjel táplálkozik.
Magyarországon, mint fentebb utaltam rá, egy hivatalos vámpírtörténet maradt fent. Deés településen történt az eset, 1742-ben. A városi tanács előtt többen panaszkodtak, hogy egy bizonyos sírnál lyuk tátong, pedig már többször betemették, valamint éjjelente jajgatásokat hallottak a temetőből, továbbá a panasztevők szerint néhány ember haláláért is ez a személy a felelős. A városi tanács az ügyet továbbította a vármegyének, ahol elrendelték Pila Bába és Szabó Miklós János exhumálását. Rendelkeztek arról is, hogy mit kell tenni, ha vámpírra jellemző tüneteket tapasztalnak. Érdekesség azonban, hogy Pila Bába esetében biztosra vették, hogy rajta a tünetek jelentkezni fognak, így előre utasították az ott lévő embereket, hogy mit csináljanak vele (magyarul karó a szívébe és el kell égetni). Az ügy gyorsan elhalt, és további vámpírokról nem érkezett hír.
Ezek után a kérdés továbbra is nyitott: magyar vámpírok tényleg léteztek? A választ mindenkinek a saját fantáziájára bízom.
